Halk ajándékok az éjben

A szekér kerekei már halkan ropogtak a szegénytelep elnyűtt, döngölt földútján. A sötétben roskadozó, alacsony kunyhók néma csöndben lapultak, csupán egy-egy fáradt sóhaj vágta át a párás éjszakát. Mirella nem teketóriázott: amint elérték a szélső házikókat, megállította a lovat a fűzfák védelmében.
Intett Bordának, aki azonnal megtorpant a bak mellett, s füleit hegyezve kémlelte a sötét sikátort. A lány felhajtotta a szekér ágyazata alá rejtett dupla fenékdeszkát, s a kapzsi kalmártól elcsent ezüstpénzekből, valamint a finom fűszerekből kis vászontarisznyákba osztotta a zsákmányt.
Nesztelen léptekkel osont az első omladozó kerítéshez. Egy sokgyermekes, éhező zsellércsalád ablakpárkányára simított néhány csillogó ezüstöt meg egy adag illatos szegfűszeget, hogy az asszony megízesíthesse a sovány kását. A következő háznál a küszöbre helyezte a kis csomagot.
Borda árnyékként követte úrnőjét, hatalmas, fekete alakja tökéletesen elenyészett a falak tövében. Halkan horkantott, jelezve, hogy az utca végén sem leselkedik senki. Mirella meleg mosollyal simította meg a hűséges eb fejét, miközben az utolsó szüszit is biztonságban elhelyezte.
A gőgös uraság drága kincsei végre jó helyre kerültek. Mirella elégedetten törölte meg fűszerillatú tenyerét a kötényében, s halk intéssel indította útnak a szekeret a csendes éjszakában.