Hajnali léptek a faluszélen

A faluszéli utolsó kunyhók mögött a füst már sűrűbben kanyargott a kormos nádtetők felett. Mirella könnyed, halk léptekkel haladt a lassan gördülő szekér mellett, fél szemmel az ébredező udvarokat kémlelve. Az egyik alacsony kerítés mögött egy didergő kisgyerek bukkant fel, kócos hajjal, mosdatlan arccal, kíváncsian bámulva a hajnalban suhanó vándorokat.
Mirella nem habozott: a köténye mélyéből gyors mozdulattal előhalászott egy aszalt gyümölccsel teli apró vászondarabot, és egy meleg, vidám kacsintás kíséretében átnyújtotta a fakerítés felett. A gyermek megszeppenten, de csillogó szemmel szorította magához a váratlan kincset, míg Borda egyetlen halk, mély horkantással jelezte, hogy a legkisebb fennakadás is kockázatos lehet.
– Nyugalom, öreg harcos, egy falat jóság még nem árulta el a nyomunkat – kuncogott halkan Mirella, miközben gyorsított a léptein, hogy tartsa a tempót.
Ahogy elhagyták a sárba tapadt kunyhók utolsó kerítését, a földút végre kiszélesedett. A falu szélén álló öreg fűzfák védelme mögül kilépve a reggeli napfény már aranyos derengéssel vonta be a tisztáshoz vezető emelkedőt. A levegő friss volt és gyantaillatú, a háttérben pedig lassan elhalkult a település hajnali morajlása.