Gyógyító pára a kőpad felett

Borda halkan kinyújtotta a lábát, majd óvatosan letette nehéz szekercéjét a kőpad mellé. A falakból áradó selymes melegről még a szokásosan szigorú arcvonásai is megenyhültek, ahogy válláról végre lecsúsztatta a nedves, nehéz köpenyt. A párás melegben a fáradt izmai szinte pillanatok alatt kiengedtek.
Az idős asszony megkönnyebbülten foglalt helyet a kőpad szélén, és hálásan szívta be a fahéjjal és gyógynövényekkel átitatott sűrű gőzt. A sós pára tisztította a torkát, és átforrósította csontjaig hatolt hideget érző tagjait. Tenyerét a sima kőlapra simította, amely finoman ontotta magából az összegyűjtött hőt.
– Ez a hely nem védelmi csapda, hanem a régi építők menedéke – mondta derűsen az asszony, miközben arca ismét megtelt élettel. – A gőz nemcsak felmelegít, de visszaadja az elveszett erőnket is.
Bandi eközben lassan körbejárt a csarnokban, s hüvelykujjával óvatosan megérintette a falból kiemelkedő sókristályokat. A csillogó felületek alatt apró vájatokban tiszta, meleg páralé gyűlt össze. Elővette kulacsát, hogy megtöltse a frissítő nedűvel, s miközben a víz halk csobogással telt a tartályba, a terem túlsó oldalán finom, fémes kattanás visszhangzott. A sófalba rejtett rézretesz magától elmozdult, jelezve, hogy a pihenőidejük lassan a végéhez ér, s az út készen áll a folytatásra.