A szelíd fényű alagút

A fémes kattanás zaja finoman megrezegtette a sókristályok csillogó felületét, s a sziklafal egy része halkan visszahúzódott, egy keskeny, de hívogatóan világos járatot tárva fel. Bandi elégedetten csavarta rá a kupakot a megtelt kulacsra, s a derekára csatolta a friss nedűvel teli edényt.
Borda nem teketóriázott sokat: magához vette nehéz szekercéjét, s az imént még csuromvíz, mostanra azonban kellemesen megszáradt köpenyét a vállára vetette. A gyógyító pára hatására a tagjaiból teljesen elszállt a korábbi merevség, s mozdulatai ismét ruganyossá, éberré váltak. Az idős asszony is könnyű léptekkel emelkedett fel a meleg kőpadjáról, gondosan ellenőrizve, hogy a gyűjtött fűszerek biztonságban lapulnak-e a tarsolyában.
Ahogy átléptek a rézretesz mögött kitárult új küszöbön, a sűrű gőz fokozatosan alábbhagyott. A levegő itt már nem volt annyira fojtogatóan meleg, inkább kellemesen friss és selymes. A járat falát ritmikusan elhelyezett, csiszolt sólemezek díszítették, amelyek szelíd, aranyló fénnyel világították meg a haladásukat.
Bandi haladt elöl, óvatosan kémlelve a padló finom kőillesztéseit, nehogy véletlenül elvétse a lépést. A folyosó lassan emelkedni kezdett, jelezve, hogy a mélyből végre felfelé vezet az útjuk.