Gyógyír a sötétben

A pincéből előbújó reszkető kezek gyorsan elnyelték az utolsó gyapjútakarót és a gyógyfüves cserépedényeket is. Bandi megkönnyebbülten törölte meg a homlokát, miközben a kordé üres fenekét takargatta vissza a megmaradt szalmaszálakkal. A nehéz rakomány hűlt helye hirtelen sokkal könnyebbé tette a hangulatot, bár a sikátor mélyén még mindig ott kísértett a járőrök lépteinek emléke.
– Na, ezzel megvolnánk, mielőtt a porkolábok kiszagolták volna a portékát – suttogta Bandi, miközben feszülten a sötét utca felé sandított. Borda halkan felmordult, egyetértően bólintva a fiú szavaira, de szemeit nem vette le a sarkon túli homályról. Az idős asszony hálásan szorította magához a meleg gyapjút, suttogó áldásai szinte elvesztek a szélben.
Mirella intésére a csapat gyorsan rendezte a sorait. A sérült tengelyű kordét felesleges lett volna tovább vonszolni a rázós macskaköveken, így az idős asszony javaslatára egy közeli, romos fásszín mélyére tolták, ahol a sűrű árnyékok teljesen elnyelték a kopott járművet. Nem maradhatott nyom utánuk.
A sötétség jótékony leple alatt végre megkezdődhetett a visszavonulás. A szűk, kanyargós sikátorok labirintusa most a legjobb barátjuknak bizonyult, ahogy nesztelen léptekkel elindultak a szegénytelep belsőbb, biztonságosabb menedékei felé, maguk mögött hagyva a sikeresen végrehajtott éjszakai akció nyomait.