Gyeplő a kézben

A hajnali derengés hűvös pírral festette meg a fenyőcsúcsokat, amikor Borda halkan felmordult, s orrát Mirella vállának nyomta. A lány kinyitotta a szemét, elfojtott egy kényelmes ásítást, majd felkönyökölt a puha szalmán. A völgy aljában még sűrű ködpászmák úsztak, de a két öreg ló már türelmetlenül toporogott a rúd előtt, mintha megérezték volna a kora reggeli indulás idejét.
Mirella egyetlen könnyed mozdulattal kiugrott a ponyva alól, s gyorsan ellenőrizte a hámokat. A szekér aljában lapuló titkos rekesz változatlanul biztonságban rejtette a maradék finom kelmét, a ládában pedig katonás rendben sorakoztak a csodakenőcsös üvegcsék. Borda elégedett horkantással ugrott fel a bakra, s büszkén pöffeszkedett a pokróc közepén, mint egy birodalmi őrszem.
Mirella kezébe vette a gyeplőt, s egy halk csettintéssel útnak indította a szekeret. A kerekek halkan zörögtek a köves úton, amint elhagyták a lucfenyők sűrűjét, s a vásártér felé vezető kanyargós csapásra fordultak. A lány szájszélén gúnyos mosoly bujkált: a posztó már jó úton járt a mészégetőkkel, az ébredő tiszttartóra pedig hamarosan egy igencsak borsos árú köszvénykenőcs várt.