Gőzölgő tea a tőzegfüstben

Az asszony megilletődötten vette át a friss cipókat és a meleg posztót, majd tüstént beljebb intette a jövevényeket. Mirella intésére Borda gyakorlott mozdulatokkal terelte a szekeret a kunyhó mögötti roskatag pajtába, ahol a száraz lomb és a félretolt lécek eltakarták a fogatot az esetleges kíváncsi tekintetek elől.
A kunyhó tőzegfüstös homályában a földön kuporgó két kisgyerek riadt szeme villant fel a homályban, de Mirella pimasz mosollyal azonnal előhúzott a zsebéből egy marék aszalt szilvát, ami nyomban feloldotta a megszeppent csendet. Borda széles háta szinte betöltötte a kunyhó szűkös ajtaját, ahogy félig kint, félig bent várakozott, éberen figyelve a városszéli sikátor rezdüléseit.
– A tiszttartó hajdúi tegnap este óta a kapukat járják – suttogta az asszony, miközben gőzölgő gyógyteát öntött ki csorba cserépbögrékbe. – De ide, a sárba még nem merészkedtek be. Aki a szegények közt keres menedéket, az jó helyen jár, míg fel nem kel a nap.
Mirella lassan belekortyolt a forró főzetbe, s elégedetten konstatálta, hogy a kőhídon átcsempészett szállítmány biztonságba került. A veszély persze nem múlt el teljesen, ám a szűkös hajlék melege s az éhes pulykák csöndes rágcsálása megerősítette benne a meggyőződést: a következő lépést már a piaci forgatagban kell megtenniük.