Gördülő kerekek a fák alatt

Mirella megrántotta a gyeplőt, s a szekér kerekei halk zörrenéssel indultak meg a poros úton. Borda egy utolsó, barátságos vakkantással búcsúzott el a jólelkű anyókától, majd büszkén lépegetett a bak mellett, mintha maga ügyelne a rendre. A délelőtti napsütés aranyszínbe fonta a völgybe vezető ösvényt, ám az erdőszél árnyékai mögött már érezhető volt a tiszttartók fenyegető közelsége.
Mirella halkan füttyentett egy vidám dallamot, hogy elűzze az úti por és a baljós hírek nyomasztó súlyát. A szekér oldalán ringó cserépedények ritmusra koccantak, miközben a lány a bak alatt rejtőző kettős fenékre pillantott. A csempészáru jó helyen volt, de a tudat, hogy odaát éhező torkok várják a segítséget, még eltökéltebbé tette.
– Hallottad, Borda? – fordult a fekete eb felé halk, pajkos mosollyal. – Úgy tűnik, a tiszttartó urak túlságosan is megéheztek a jobbágyok gabonájára. De ha találkozunk velük, gondoskodunk róla, hogy ne maradjon étvágyuk az elvételre.
A kutya okos tekintettel nézett fel rá, s halkan felmordult, mintha pontosan értené a tervet. Az ösvény hamarosan meredekebben kanyarodott lefelé, a völgy sűrűsödő fái közé, ahol az erdei hűs szellő már az új kihívások illatát hozta.