Friss víz a sziklák közt

A szekér halk nyikorgással kapaszkodott egyre feljebb a fenyvesekkel övezett kanyarulatok közt. A tiszta hegyi szellő friss fenyőillatot hozott a magaslati sziklák felől, s a szelíden melegítő napsugár lassan áttörte a sűrű ágak hálóját. Mirella mélyet szippantott a ropogós levegőből, s miközben a tájat kémlelte, megelégedve nyúlt vissza a bak mögé rögzített kerek sajtért, amit a falusiaktól kaptak búcsúzóul.
Borda gyakorlott kézzel terelte a lovakat a keskeny sziklapadkán. Tekintete hébe-hóba még végigpásztázta a mélyben fekvő völgyet, de a sűrű párafelhő és a nagy távolság tökéletes védelmet nyújtott: a bíró szerencsétlen hajdúi jó darabig aligha bányásszák ki magukat a tüskés bozótosból. A hegyi út biztonságosnak bizonyult.
Hamarosan egy kis kiszélesedéshez értek, ahol kristálytiszta forrás csobogott a mohás kövek között, egyenesen a sziklafalból fakadva. Borda egyetlen szót sem szólva, csupán finoman meghúzta a gyeplőt, s a lovak elégedett horkantással álltak meg a hűsítő víz mellett.
Mirella könnyed mozdulattal ugrott le a bakról. Előhúzta övéből a szerszámos bicskáját, s két kövér szeletet vágott a hegyi sajtból. Az egyiket mosolyogva nyújtotta Borda felé, aki egy bólintással s bajusza alatt megbúvó félmosollyal fogadta az ételt. A sajt zamatos volt, a magaslati legelők gyógynövényeinek ízét őrizte.
– Ha a szerencsénk s a lovak lába kitart, még a naplemente előtt elérjük a hegy gerincének túlsó oldalát – jegyezte meg Mirella élvezettel rágcsálva a falatot. – Ott pedig már vár ránk a mezőváros, s velük együtt a kapzsi adószedők, akik csak arra várnak, hogy kicsit könnyítsünk a szerszámos ládáik súlyán.
Borda elégedetten morgott egyet, mint aki teljes mértékben egyetért a tervvel, majd a lovak itatása után alaposan átnézte a tengelyeket. A csendes pihenő után a szekér ismét útra kelt, komótosan gördülve tovább a napsütötte sziklák mentén.