Fenyőágak védelmében

A mészégetők elhagyatott gödréhez érve a fák sűrűje alábbhagyott, s a tisztáson végre felsejlett a fenyőágakkal gondosan leplezett szekér körvonala. Borda elégedett nyüszítéssel szaladt előre, majd alaposan körbeszaglászta a kerekeket, mintha csak ellenőrizni akarná, nem nyúlt-e valaki a birodalmukhoz.
Mirella félretolta a tüskés gallyakat, és halkan megszólította a mogyoróbokrok mögött pihenő szürke lovat. A jószág erőtlen horkantással üdvözölte, felismerve gazdája szagát. A nő könnyed mozdulattal felpattant a kerékagyra, és benyúlt a bak alatti duplafenékhez. A titkos rekeszben maradt csipkék és rézedények sértetlenül pihentek a száraz szalmában.
– Látod, öregem? A tiszttartó hajdúi alighanem még mindig a kocsma melegében kártyáznak, mi meg gond nélkül eltüntettük a nyomunkat – kuncogott Mirella, s a tarisznyája mélyéről előhalászott egy szárított húsos falatot. Borda már a levegőben elkapta a jutalmat, majd elégedetten letelepedett a bak tövébe.
Mirella az égboltra pillantott: a csillagok fagyos fénye már halványult, de a hajnal még elég messze járt. Igazított a ponyva kötelein, eloldotta a lovat, s felkészült rá, hogy mire a faluban megszólal az első harangszó, ők már a hegyi hágó túloldalán guruljanak tovább.