Ezüstös lombok alatt

A kőlépcsők hideg, nyirkos fokaiba kapaszkodva a kis csapat lassan araszolt felfelé a szűk járatban. Borda minden lépésénél alaposan megvizsgálta a talajt, és széles vállával szinte pajzsot vont a mögötte jövők elé. Mögötte az idős asszony meglepő ruganyossággal haladt, mintha a fentről áradó tiszta erdei levegő tíz évet faragott volna le a korából. Csak Bandi kullogott hátul, lábujjhegyen egyensúlyozva, miközben magában halkan fogadkozott, hogy ha ezt az éjszakát épségben átvészeli, soha többé nem merészkedik mélyebb gödörbe egy tisztességes borospincénél.
Ahogy elérték a legfelső kanyart, a sziklarés hirtelen tágasabbá vált. Borda egy utolsó, határozott mozdulattal felsegítette az asszonyt, majd Bandi kabátujját megragadva rántotta ki a fiút a sötét torkolatból. A vándorok egy sűrű erdőfolt közepén találták magukat, ahol a lombokon átcsillogó holdfény ezüstös fénnyel vonta be a lábuk alatt elterülő puha mohát. A barlang fojtogató, dohos szaga után a fenyves friss illata szinte megrészegítette a meggyötört menekülőket.
Bandi azonnal elterült a fűben, karjait széttárva, mintha át akarná ölelni az egész szabad világot. Az idős asszony halkan kuncogott a fiú látványán, miközben elégedetten porolta le a szoknyáját. Borda éber tekintettel fürkészte a fák közötti sötét árnyakat, de az erdő békésnek tűnt, csak egy távoli bagoly halkan búgó hangja köszöntötte őket a szabadban.