Éjszakai ajándék

Mirella ügyes mozdulatokkal emelte ki a nehéz, puha posztóbálák első kötegét a titkos rekeszből. A finom gyapjútartalmú kelmét nem a gazdag urak gőgös asszonyainak szánta, hanem azoknak a didergő zselléreknek, akiknek a kunyhójában az őszi szél már most akadálytalanul fújt át a faforgácsos repedéseken. Borda óvatos léptekkel követte a lányt, miközben az a legnagyobb szalmafedeles viskó felé sündörgött, s a bálát elhelyezte a fáskamra mögötti védett szögletben.
A mészégetők reggel, mikor felébrednek a füstös álmukból, hamar rábukkannak majd az éjszakai meglepetésre. Pontosan tudni fogják, ki járt náluk, hiszen a völgyben gyorsan terjedt a híre a furfangos vándorárusnak, aki a kapzsi tiszttartó orra elől szedi el a legszebb portékát.
Borda hirtelen felkapta a fejét, s hegyezni kezdte a fülét, de morgás helyett csak egy apró, elégedett szuszogással jelezte: a tisztáson továbbra is teljes a nyugalom. A poroszlóknak eszük ágában sem volt ilyen késői órán az elhagyatott mészégető kunyhók körül portyázni.
Mirella elégedetten simította le szoknyáját, majd visszasétált a szekérhez. A póni türelmesen horkantott egyet, míg a lány gondosan visszaillesztette a dupla fenék fa reteszét, s elrendezte a nehéz ponyvát a megmaradt áru felett. Eljött az ideje, hogy a hajnali továbbindulás előtt ők is megpihenjenek a kunyhók árnyékában.