Egérút a kavargó tömegben

A dühös fűszerkereskedő rekedt üvöltése hamar elenyészett a kofák harsány rikoltozása és a szekérkerekek nyikorgása mögött. Mire a meglopott kalmár a hajdúkért kiáltott volna, Borda már magabiztosan kanyarította be a lovakat a fazekasok sora mögötti keskeny sikátorba. A szekér lassú, kimért tempóban haladt, épp csak annyira gyorsan, hogy ne keltsen gyanút a tolongó vásárlók között.
Mirella halkan felkuncogott, miközben könnyed mozdulattal felugrott a bakra Borda mellé. Igazított egyet a színes vállkendőjén, s közelebb hajolt a hallgatag férfihoz, miközben a tömeg reakcióját figyelte.
– Na, látod, Borda? A jóllakott pöffeszkedőnek épp elég volt egy csiszolt kavics a nagy gőgje mellé. A kislány meg legalább nem fog didergni a héten – suttogta meleg, cinkos hangon.
Borda csupán egy alig észrevehető mormogással válaszolt, halk és töredezett szavakkal nyugtázva a helyzetet, míg szeme sarkából folyamatosan a mögöttük hagyott forgatagot pásztázta. A karja izmai megfeszültek a gyeplőn, ahogy a vásártér szélén álló sűrű füzes felé irányította a szekeret. A malomárok közelsége már érződött a levegőben; a szellő hűvös, nedves földszagot hozott a kanyargó patak felől.
Ahogy kiértek a bódék árnyékából, a kerekek döccentek egyet a sáros úton. Mirella visszatekintett a nyüzsgő piactérre, elégedett mosollyal az ajkán, majd intett Bordának: itt az ideje, hogy a folyóparti gázló felé vegyék az irányt, mielőtt a felbőszült kereskedő rátalálna a nyomukra.