A kalmár leckéje

– Micsoda pompás áruk! Csak nem a Kelet mesés kincseit hozta el nekünk, tekintetes uram? – turbékolta Mirella, miközben elragadtatott pironkodással lépett közelebb a fűszerkereskedőhöz. A kövér kalmár pöffeszkedve pödörte meg zsíros bajszát, s szemei máris mohón méregették a tetszetős vándorleányt. A didergő kislányról és a kikényszerített rézpénzekről abban a szent pillanatban teljesen megfeledkezett.
Amíg a férfi fennkölt pökhendiséggel dicsérte méregdrága sáfrányát és borsát, Mirella ártatlan alázattal hajolt a pult fölé. Illatos szoknyája közelebb suhant a kalmár hordóhasához, miközben finom, mozgékony ujjai észrevétlenül, egyetlen gyakorlott mozdulattal oldották el a férfi övéről a megtömött bőrerszényt. A súlyos, csilingelő zacskó egyetlen szempillantás alatt eltűnt a lány színes kendőjének mély redői között.
– Ó, hát ez egyszerűen varázslatos! Cserébe fogadja el ezt a kis szerencsehozó zálogot – búcsúzott Mirella ellenállhatatlan mosollyal, s a bámuló kalmár tenyerébe nyomott egy sima, fényesre csiszolt kavicsot, mielőtt a férfi egyáltalán felocsúdhatott volna a bűvöletből.
Mirella ruganyos léptekkel hátrált ki a bódé árnyékából, s a szedett-vedett sátrak sűrűjében a megszeppent kosárfonó kislány mellé suhant. A nehéz erszényt csendben a gyermek vászonkötényébe csúsztatta. A kislány szeme elkerekedett a hirtelen jött gazdagságtól, de Mirella csupán egy intő ujjat emelt a szájára, majd cinkos kacsintással intett neki a hallgatásra. Mire a fűszeres észrevette a veszteséget és rákvörös fejjel üvölteni kezdett, Mirella már a szekér oldalánál állt. Borda csendes bicentéssel nyugtázta a sikeres csínyt, majd egyetlen határozott mozdulattal kormányozta beljebb a szekeret a vásártér kavargó forgatagába.