Egérút a füzesben

A sikátor sötétjében a vastag, puha sár jótékonyan elnyelte a szekérkerekek halk locsogását. A távolból átkozódó kiáltások és patkók kemény csattogása visszhangzott, amint a tiszttartó fegyveresei elvétették a kanyart, s vakon vágtattak tovább a falu főutcájának irányába.
Mirella gyakorlott mozdulattal terelte a lovat a szűk, kőfalak közötti átjáró felé. Borda halk morogással ballagott a bak mellett, fülét hátrahegyezve figyelte az elhaló zajokat. A lány ajkán győztes, csípős mosoly jelent meg: a tekintetes úr kopói most bizonyára tajtékzva forgatják fel a környéket, miközben a szegénytelep pulyái már a puha kelmék alatt horkolnak.
– Ezt szépen megegyeztük velük, öregfiú – suttogta Mirella a kutyának, ahogy a szekér lassan kiért a telep széli, göröngyös útra. – A tiszttartó úrnak csak a hűlt helye marad meg a nagy gőgje, nekünk meg egy jóval könnyebb szekér.
A nyirkos pára lassan szétoszlott a folyó felől érkező hűvös szélben. A szekér maga mögött hagyta a gyanakvó falu árnyait, s a kanyargó ösvényen haladva végleg bevette magát a fűzfák védelmező homályába.