Csobbanó kerekek a sekélyben

Borda felkapaszkodott a bakra, felvette a gyeplőt, s egyetlen halk csettintéssel indította meg a lovakat. A megjavított kerék tompa döccenéssel gördült át az első kövön, de a fenyőgyantás kötelék meglepően jól tartott: nem hallatszott vészjósló reccsenés, csak a friss kenderzsinór száraz feszülése. A fák ágai között áttetsző pirkadati fényben a szekér lassan, de magabiztosan haladt lefelé a lejtőn.
Mirella félrehajtotta a bakot borító ponyvát, és gúnyos mosollyal tekintett vissza a völgy irányába. Ott lenn a hajdúk bizonyára még javában horkoltak a fogadó szalmáján, mit sem sejtve arról, hogy a csodadoktor asszony és hallgatag kísérője már mérföldekkel jár előttük. A köves ösvény hamarosan elkeskenyedett, s a fenyves hirtelen átadta helyét a vízparti fűzfák sűrűjének.
Előttük felcsillant a gázló víztükre, ahol a sebes sodrású patak simára kopott köveken habzott végig. A túlparti bozótos mögött apró, nádtetős kunyhók kontyos tetői sejlettek fel a reggeli párában.
Borda óvatosan a mederbe kormányozta a fogatot. A hideg víz a küllőkig csapott, fanyar gyantaillatot mosva ki a csikorgó fadarabok közül, de a kerék állta a terhelést. Amikor a lovak patái végre kiértek a szemközti zátony nedves homokjára, Mirella elégedetten fújta ki a levegőt.