Csendes felkészülés a fahíd előtt

Mirella halkan megigazította a kendőjét, miközben tekintetével még egyszer végigpásztázta a sötétbe vesző fatörzseket. A pihenésből így már nem sokat remélhettek, de a jó hír legalább az volt, hogy a tiszttartó aligha sejtette: az őrségbe állított kopói hiába fagyoskodnak a gátnál.
– Úgy látszik, a tekintetes úr éjszaka sem tud aludni a nagy buzgalomtól – kuncogott Mirella halkan, mire Borda csupán egy apró, sokatmondó fejbicentéssel válaszolt.
A Fekete Csatlós nem vesztegette az időt. Máris a szekér kerekeihez lépett, s a táskájából előhúzott vastag rongyokat szorosan a tengely köré csavarta, nehogy a korhadt deszkákon gurulva elárulja őket a kerekek csikorgása. A ló kantárját óvatosan megigazította, majd intett Mirellának, hogy készen állnak az indulásra.
A lány gyorsan elrendezte a szekér bakján a takarókat, és gondosan ellenőrizte, hogy a dupla fenekű rekesz retesze rögzítve legyen. Ha a régi fahíd felé kanyarodnak, még pirkadat előtt átérhetnek a víz túlsó oldalára, messze elkerülve a gátnál leselkedő fegyvereseket.
A szekér tompa, szinte hallhatatlan neszezéssel mozdult meg a puha avaron. Borda lépésben vezette a járművet a tölgyes egyre keskenyedő, járatlanabb csapásán, míg Mirella a bakról kémlelte a lombkoronák között átszűrődő, hajnali derengést.