Csalóka tégely a tömegben

Ahogy átléptek a kapu sötét boltíve alatt, a belső sorok tömény fűszer- és bőrszaga azonnal körülölelte őket. Mirella meg sem állt, szaporán szedte a lábait a rikító ponyvák és megrakott kordék sűrűjében, nehogy a félrevezetett hajdúnak eszébe jutson utánaordítani. Borda szorosan a szoknyája mellett ügetett, halkan morgó torkából fenyegető rezgés futott végig a tömegen, hatásosan kitérítve az útból a tolakodó kupeceket.
– Jobb lesz, ha gyorsan felmutatunk valami látszatot, mielőtt az a bugris rájön, hogy egyetlen csepp balzsamunk sincs – sziszegte Mirella a foga között, éles tekintettel pásztázva a nyüzsgő forgatagot.
Pár lépéssel odébb, a gazdag kalmárok sorának elején egy selymes borítású bódé tűnt fel. Előtte gőgös tiszttartói hajdú pöffeszkedett, éppen a lábát fájlalva panaszolta bántalmát az orvosságosnak. Mirella ajkán maró, pikírt mosoly villant. Egyetlen kecses mozdulattal előhúzta a tarisznyájából az utolsó, fűzfából faragott tégelyét – amiben valójában semmi más nem volt, csak friss kútvízbe áztatott dörzsölt mentalevél meg egy kevés finomliszt.
– Na, Borda, lássuk, mennyit ér a tiszttartó úrfiak gőgje – suttogta a kutyának, majd kihúzott háttal, magabiztos eleganciával egyenesen a pöffeszkedő elöljáró felé lépett.