Cipó és gyapjú a lépcsőn

A kordé nyikorogva fordult be az első szűk sikátorba, ahol a kiálló cégérek és a kiteregetett, szürke rongyok között alig fért el a szekér. Borda csak akkor engedte ki a feszültséget egy mély horkantással, amikor a korhely őr alakja teljesen elmerült a falomladék homályában.
– A tiszttartó titkos nyavalyája... – dörmögte a férfi, s egy futó pillanatra elmosolyodott a bajusza alatt. – Egyszer még az ördögöt is ráveszed, hogy kenőcsöt vegyen tőled.
– Csak ha jó árat ad érte, Borda – kacsintott Mirella, miközben simára igazította a kötényét.
A szegénytelep sarokháza előtt egy didergő, vékony szoknyás kislány kuporgott a nyirkos lépcsőfokon, ujjait a megviselt kendőjébe csavarva. Mirella tekintete nyomban meglágyult. Intett Bordának, hogy fogja le a gyeplőt, majd odalépett a kislányhoz.
A viaszos vászon alól nem a mesebeli titkos kenőcsöt halászta elő, hanem egy puha, vastag gyapjútakarót és egy karéj friss cipót.
– Nesze, kicsikém, a tiszttartó úr nagylelkű adománya – suttogta pajkos mosollyal, s a gyermek vállára terítette a kelmét. A kislány hálás tekintettel szorította magához az ételt, miközben Mirella már vissza is pattant a kordéra.
A sikátor kanyarulatában feltűnt a mészárszék melletti öreg tölgyfa. A város mélye várt rájuk, tele gyanakvó kalmárokkal és kövér elöljárókkal, de a vásár kapuja most már nyitva állt előttük.