A főtér forgatagában

A mészárszék tövében terjedő pörkölt faggyú illata jelzésértékű volt: megérkeztek a mezőváros tülekedő főterére. Borda finom kézmozdulattal terelte a kordét a legforgalmasabb kalmársor szélére, pont oda, ahol a kelmeárusok és a fűszeresek sátrai találkoztak. Mirella elégedetten csúsztatta közelebb magához a dobozokat, amelyekben az ártalmatlan virágporszerű porok és a jól illatosított kecskezsír várták a tehetős vevőket.
A piactér közepén egy bársonymellényes, kövér tisztségviselő épp a mészárossal kiabált a túl zsíros koncolás miatt, miközben gőgösen törölgette izzadt homlokát. A férfi megállás nélkül dörzsölte a tarkóját, mintha a nyaki köszvénye épp most akarná kileheltetni vele a lelkét.
– Nézd csak azt a fennhéjázó uraságot, Borda – suttogta Mirella halkan, kaján villanással a szemében. – Olyan ábrázattal viseli a saját gőgjét, mint aki mindjárt aranyat köhög ki. Bűn lenne békén hagyni a pénztárcáját.
Borda csak szorosabbra fogta a gyeplőt, s fél szemmel a közeli hajdúk mozgását figyelte. Mirella közben lecsúsztatta a kordé oldaláról a legdíszesebb, kék szalaggal átkötött edénykét, s csengettyűs hangon megköszörülte a torkát, felkészülve a városi elöljáró megleckéztetésére.