Az Oltár Titka

Mirella azonban nem tétovázott sokáig. A tenyérnyi aranytárgy hívása túl erős volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja. Lassan, megfontoltan emelte fel a kezét, ujjai alig súrolták a levegőt a pulzáló felület felett. Mintha meleg, láthatatlan áramlat futott volna végig a bőrén, egy halk, zümmögő hang töltötte meg a csarnokot, ami korábban néma csendben pihent.
A bíborszínű szimbólum középen mintha felgyorsította volna a lüktetését, sőt, mintha enyhén ki is emelkedett volna a lap síkjából. Bandi elfelejtett szisszenni, tátott szájjal figyelte a jelenséget, mint egy csodát. Az idős asszony szorítása Borda karján még erősebb lett, de most már nem félelem, inkább feszült várakozás ült ki az arcára. Borda botja lejjebb ereszkedett, tekintete Mirella arcán és a tárgyon váltakozott, mintha a sors fonalát látná kibontakozni.
„Na, lássuk, mit tudsz, te fényes csudabogár!” – motyogta Mirella, és finoman rátette a tenyerét az aranylapra. Nem volt hideg, sem forró, hanem pontosan az a melegség áradt belőle, ami egy régóta várt ölelésből. A pulzálás azonnal elmélyült. A szimbólum élénkebbé vált, szinte vibrált. Egy láthatatlan energia áramlott Mirellába, nem fájdalmasan, hanem inkább egy régi emléket felidézve, egy elfeledett kulcsot fordítva el egy rozsdás zárban.
Hirtelen az aranylapból vékony, fényes fonalak kezdtek el kibontakozni, mint apró, arany színű villámok. Ezek a fonalak nem felfelé szálltak, hanem a csarnok padlója felé indultak el, s mintha utat mutattak volna. A terem távoli sarkában, ahol eddig csak a homály uralkodott, egy halvány, de egyre erősödő fénypont jelent meg. Mintha egy újabb ajtó nyílna meg a fényes út végén.
„Úgy tűnik, a doboz nem csak díszes, de útmutató is” – mondta Mirella, hangjában némi meglepetéssel és sok kíváncsisággal. Levette a kezét az aranytárgyról, mely azonnal visszatért eredeti, nyugodt pulzálásához, de a fényes fonalak továbbra is ott maradtak, és vezették a tekintetüket az ismeretlen felé. Bandi már majdnem kiáltott az izgalomtól, de Borda intett neki, hogy maradjon csendben. Az idős asszony pedig csak bámult maga elé, arca most már inkább csodálattól, mint félelemtől sápadt. A csapat értetlenül, de a kalandvágytól hajtva követte Mirella tekintetét, s elindultak az aranyfonalak által kijelölt új úton, a távoli fény felé.