Mirella és az ekhós szekér · Mirella
Az ismeretlen mélység
Mirella, Bandi, Borda és az Idős Asszony feszülten, némán álltak, a szívük még vadul dobogott. A szörny tompa morgása elhalkult, de a visszhangok még sokáig kísérték a levegőben. A csend, bár megkönnyebbülést hozott, egyúttal a barlang rideg valóságát is visszahozta. Nem volt idő pihenésre.
Mirella mély levegőt vett. A ruhája cafatokban lógott, a bőre a kő súrlódásától égett, de életben volt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy elűzze a képét a kinyúló mancsnak, ami alig egy araszra suhant el mellette. Túl közel volt, sokkal közelebb, mint szerette volna. A túlélés ösztöne azonban nem tűrt tétovázást.
„Mi… mi vár még ránk?” – suttogta az Idős Asszony, hangja reszketett. Borda pengéje még mindig a résre szegeződött, mintha attól tartana, hogy a lény bármelyik pillanatban újra előbukkanhat. Bandi a vállát húzta fel, szemeivel a sötétséget kémlelte, arcán a félelem árnyéka.
„Nem állhatunk itt” – mondta Bandi, hangja rekedtes volt a félelemtől és a feszültségtől. „Muszáj továbbmenni, mielőtt… mielőtt visszajön.” Mirella bólintott, bár minden izma tiltakozott. A barlang nem tűrt tétovázást, és a levegőben még mindig érezhető volt a nemrégiben elvonuló fenyegetés szaga.
A résen túli járat szélesebbnek tűnt, de egyben sötétebbnek is. A levegő nehezebb, dohosabb volt, és furcsa, földszagú párát sodort feléjük. A mennyezetről cseppek hullottak, apró, éles hangokat verve vissza, mintha maga a barlang suttogna valami titkot.
„Vigyázzunk” – suttogta Borda, és elindult előre, a pengéjével tapogatózva a fal mentén. Mirella maga után intette az Idős Asszonyt, Bandi pedig Borda nyomába eredt, lépéseiket a sötét visszhangok nyelték el. Minden lépésüket óvatosság kísérte, fülük a legkisebb neszre is kihegyezve.
A sötétség egyre nyomasztóbbá vált, a látótávolság szinte nullára csökkent. A fenyegetés nem tűnt el, csupán alakot váltott: most már nem egy látható szörny volt, hanem a barlang maga, a végtelen, ismeretlen mélység, ami minden pillanatban elnyelni készült őket. A Szűkület Kapuja bezárult mögöttük, de a barlang labirintusa kitárult előttük.
Mirella mély levegőt vett. A ruhája cafatokban lógott, a bőre a kő súrlódásától égett, de életben volt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy elűzze a képét a kinyúló mancsnak, ami alig egy araszra suhant el mellette. Túl közel volt, sokkal közelebb, mint szerette volna. A túlélés ösztöne azonban nem tűrt tétovázást.
„Mi… mi vár még ránk?” – suttogta az Idős Asszony, hangja reszketett. Borda pengéje még mindig a résre szegeződött, mintha attól tartana, hogy a lény bármelyik pillanatban újra előbukkanhat. Bandi a vállát húzta fel, szemeivel a sötétséget kémlelte, arcán a félelem árnyéka.
„Nem állhatunk itt” – mondta Bandi, hangja rekedtes volt a félelemtől és a feszültségtől. „Muszáj továbbmenni, mielőtt… mielőtt visszajön.” Mirella bólintott, bár minden izma tiltakozott. A barlang nem tűrt tétovázást, és a levegőben még mindig érezhető volt a nemrégiben elvonuló fenyegetés szaga.
A résen túli járat szélesebbnek tűnt, de egyben sötétebbnek is. A levegő nehezebb, dohosabb volt, és furcsa, földszagú párát sodort feléjük. A mennyezetről cseppek hullottak, apró, éles hangokat verve vissza, mintha maga a barlang suttogna valami titkot.
„Vigyázzunk” – suttogta Borda, és elindult előre, a pengéjével tapogatózva a fal mentén. Mirella maga után intette az Idős Asszonyt, Bandi pedig Borda nyomába eredt, lépéseiket a sötét visszhangok nyelték el. Minden lépésüket óvatosság kísérte, fülük a legkisebb neszre is kihegyezve.
A sötétség egyre nyomasztóbbá vált, a látótávolság szinte nullára csökkent. A fenyegetés nem tűnt el, csupán alakot váltott: most már nem egy látható szörny volt, hanem a barlang maga, a végtelen, ismeretlen mélység, ami minden pillanatban elnyelni készült őket. A Szűkület Kapuja bezárult mögöttük, de a barlang labirintusa kitárult előttük.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.