Az eltolódó kőlapok

Az oszlop ketyegése hirtelen meglágyult, s a finom szerkezet mélyéből halk, szinte muzsikáló csengés hallatszott. A padló csiszolt kőlapjai közül három lassan süllyedni kezdett, helyet adva egy lefelé vezető, széles lépcsősornak. A lépcsőfokok szélén finom rézcsíkok futottak végig, amik azonnal átvették az oszlop aranyfényű derengését, biztonságos, világos utat mutatva a mélyebb szintek felé.
Borda halkan horkantott egyet, majd óvatosan a lépcső tetejéhez lépett. Kiszimatolt a nyitott tér irányába, de a lentről feláramló levegő nem rejtett veszélyt; tiszta volt, s a falakból áradó melegség ott sem csökkent. Bandi széles mosollyal fordult az idős asszony felé, aki elégedetten simította meg a köpenyét.
– Úgy tűnik, a szerkezet megbízik bennünk – mondta a fiú, s könnyed léptekkel elindult lefelé az első fokon, miközben tekintetével a falba vésett újabb rajzolatokat pásztázta. – Nézzétek, a melegség sem múlik el, a kövek szinte fűtik a talpunkat!
Az idős asszony megfontoltan követte őt, kezét a lépcső melletti alacsony kőperemre fektetve. Borda a csapat élén haladt, farkát csáléra csapva, mintha csak egy megszokott, békés sétaúton kísérné társait. A lépcső alján egy újabb, tágas csarnok körvonalai bontakoztak ki a hívogató aranyfényben.