A sárgaréz oszlop rejtvénye

A forró levegő szinte azonnal eloszlatta a korábbi folyosó nyirkos hidegét. Ahogy áthaladtak a kitárt tölgyfa ajtón, a társaság egy tágasabb, csiszolt kőlapokkal borított átjáróban találta magát. A falak mentén végigfutó vájatokból lágy, kellemes melegség áradt, ami meglepően jólesett mindannyiuknak a sötét járatok után.
Borda elégedett horkantással engedte le a vállát, miközben éber tekintetét a tér közepére szegezte. Ott egy karcsú, sárgarézből öntött oszlop magasodott. A csiszolt fémfelület apró, vésett szimbólumoktól csillogott, melyek ritmikus kattogással mozdultak el időről időre, mintha az oszlop maga is élne és lélegezne.
Bandi óvatosan lépkedve megkerülte a szerkezetet, s kíváncsian hajolt közelebb.
– Nézzétek csak, ez a réznyelv pontosan ugyanazokat a jeleket formázza, mint a lenti szerkezet! – mutatott a pulzáló ábrákra.
Az idős asszony bizakodó mosollyal lépett a sárgaréz oszlophoz. Lassan végighúzta ujjait a meleg fémfelületen, figyelmesen követve a szimbólumok változó mintázatát.
– A gép visszajelzést vár tőlünk – állapította meg halkan. Amint megérintette a legfelső réznyelvet, a vájatokban futó kékes fény aranylóvá vált, s az oszlop mélyén újabb fogaskerekek lódultak meg, kijelölve a következő lépést.