Az Élő Kristály

Ahogy az utolsó métereket is megtették az óriási kristály felé, a levegő mintha besűrűsödött volna, szinte tapinthatóvá vált a zöld fény vibrálásától. Már nem csupán bevilágította a teret, hanem szinte viszkózusan, lassan áramlott beléjük, mint valami furcsa, meleg folyadék. Bandi remegő ajkakkal próbált levegőt venni, de minden egyes lélegzetvétellel mintha a kristály zúgó énekét szippantotta volna magába. Borda, aki eddig csak feszülten figyelte a környezetét, most lehunyta a szemét, arcán a félelem és egy mély belső küzdelem jelei látszottak. Keze önkéntelenül a derekán lévő tőr markolatára siklott, mintha a fizikai védelem még mindig jelentene valamit ezen a szürreális helyen.
Mirella érezte, ahogy a zöld energia finoman, de rendületlenül átmossa a gondolatait is. Ez az érzés nem volt nyomasztó, inkább egyfajta különös, mindent átható nyugalom kúszott a zsigereibe, amely paradox módon még ijesztőbb volt, mint a nyers félelem. Az idős asszony, akinek léptei eddig bizonytalanok voltak, most egyenesebben állt, tekintete fixen a kristályra szegeződött. Ajkai továbbra is mormogtak, de most már nem imának, inkább rezonáló válasznak tűnt a kő énekére, mintha ő is a kórus része lett volna.
A hatalmas kristály előtt álltak, amely most már nem csak pulzált, hanem mintha lélegzett volna. A zöld fény belőle áradt, és a terem egész levegőjét átalakította. Egy láthatatlan erő finoman megérintette őket, nem taszítva, de nem is vonzva, hanem mintha csak… *letapogatná* a lényüket. Mintha maga a kő döntötte volna el, hogy érdemesek-e közelebb menni, vagy sem, és épp a megfelelő pillanatra várt.
A zúgó kórus most már nem a falakból, hanem mintha a kristály *mélyéből* fakadt volna, és nem csak hang volt, hanem képek, érzések és emlékek villantak fel Mirella elméjében – futó, szilánkos víziók egy elveszett múltról, vagy egy eljövendő lehetőségről. Ez a titokzatos energia messze túlmutatott mindenen, amit valaha tapasztaltak. A félelem továbbra is ott volt, de most már más érzések is vegyültek hozzá: kíváncsiság, tisztelet, és egy mélyen gyökerező érzés, hogy egy óriási titok küszöbén állnak. A barlang a zöld fényben egyre inkább egy élő, lélegző entitásnak tűnt, mely most nyitotta meg a szívét.