A Kristály Ölelésében

Mirella, bár érezte a félelmet, tudta, hogy nincs visszaút. A kristály hívása nem volt egyszerű sugallat; szinte fizikai erővel rántotta előre. Egy mély lélegzetet vett, összeszedte magát, és lassan megindult a pulzáló fény felé. Mögötte Borda habozott egy pillanatra, tekintete továbbra is a láthatatlan veszélyt kutatta, de végül követte Mirella példáját, nehézkesen lépdelve a vibráló levegőben.
Az idős asszony fájdalmas arccal, de mintha valami ősi tudás vezérelné, szintén megindult. Lélegzete szaggatott volt, ajkai mozdultak, mintha némán imádkozna, vagy épp a kristály énekére felelne. Bandi, akinek a füle még mindig a kezére volt tapasztva, kétségbeesetten nézett Mirellára. „Nem… nem bírom!” – nyögte, de a kőzet mélyéről áradó, zölden pulzáló fény ellenállhatatlan vonzása őt is magával ragadta. Lábai önkéntelenül engedelmeskedtek, lassan, vonakodva araszolt a többiek után.
Minél közelebb értek a terem közepén trónoló, óriási kristályhoz, annál erősebbé vált a zúgó ének. Már nem csak a levegő, de maga a kőfal is rezonált, mély, torokhangú morajlással felelve a kristály pulzálásának. A zöld fény már nem csupán bevilágította a teret, hanem mintha átjárta volna a testüket is, szinte égette a bőrüket, mégis fura módon enyhülést is hozott.
Mirella érezte, ahogy a vérkeringése felgyorsul, mintha a szíve is a kristály ütemére akarna verni. Nem tudta, mennyi ideig tart még ez az állapot, de azt igen, hogy a kristály titka mélyebben rejlik, mint azt valaha is képzelték volna. A zúgó ének most már kórusként harsogott körülöttük, minden porcikájukat áthatolva, mintha maga a föld nyitná meg a száját, hogy elnyelje őket. A falak lüktetése egyre intenzívebbé vált, mintha valami gigantikus élőlény tüdeje dolgozna a mélyben, egyre gyorsabban és gyorsabban lélegezve. A félelem az erejükben vibrált, de a kristály hívása erősebb volt.