Mirella és az ekhós szekér · Mirella
Az elfeledett terem
A föld alatti folyosó lassan, de biztosan kanyarodott, hol jobbra, hol balra. A nedves falakról olykor hűvös cseppek hullottak, de a gyertya fénye, mint egy apró, táncoló csillag, kitartóan mutatta az utat. Borda, rendíthetetlen nyugalommal lépkedett elöl, figyelte a földet, a falakat, minden apró rezdülést. Bandi, akinek arca a kezdeti feszültség után ellazult, időnként Mirellára pillantott, és egy-egy biztató mosolyt váltottak, mintha szavak nélkül is megerősítenék egymást: jó úton járnak.
Ahogy egyre távolabb kerültek a bejárattól, a levegő tisztulni kezdett, és a dohos földszag helyét egy enyhe, fanyar illat vette át, talán valamilyen gyökér vagy föld alatti növényfajta szaga. A folyosó időnként apró üregeket rejtett, mintha valaha élőlények vájták volna ki azokat, de most mind üresen tátongtak, sötét, néma tanúi az idő múlásának. Mirella képzelete máris azon járt, milyen titkokat rejthet még ez a föld alatti világ.
Az agyagpadló egyre simábbá vált, mintha gyakrabban jártak volna rajta, vagy talán valami mesterséges beavatkozás formálta volna ilyenné. Borda hirtelen megállt. Fejét kissé oldalra billentette, hallgatózott. Mirella és Bandi is megfeszülten figyelt, de csak a saját szívük dobogását és a gyertya halk surrogását hallották. Aztán Borda fejével intett, jelezve, hogy minden rendben, és tovább indultak. Valószínűleg csak a föld alatti járatok furcsa akusztikája tréfálta meg őket, vagy egy távoli víz csobogása.
Némi további gyaloglás után a folyosó egy szélesebb, de még mindig alacsony terembe torkollott. A gyertya fénye nem érte el a mennyezetét, így az valószínűtlenül magasnak tűnt a sötétségben. A terem közepén egy régi, megviselt kőasztal állt, rajta rozsdás szerszámok hevertek. Mintha valaki sietősen hagyta volna el a helyet, de nem rég, hanem évtizedekkel, talán évszázadokkal ezelőtt. A menedék ígérete itt még inkább valósnak tűnt, de a múlt súlya is érezhető volt a levegőben. Borda óvatosan lerakta a gyertyát az asztalra, és a pislákoló fény bevilágította az elfeledett sarok minden zugát.
Ahogy egyre távolabb kerültek a bejárattól, a levegő tisztulni kezdett, és a dohos földszag helyét egy enyhe, fanyar illat vette át, talán valamilyen gyökér vagy föld alatti növényfajta szaga. A folyosó időnként apró üregeket rejtett, mintha valaha élőlények vájták volna ki azokat, de most mind üresen tátongtak, sötét, néma tanúi az idő múlásának. Mirella képzelete máris azon járt, milyen titkokat rejthet még ez a föld alatti világ.
Az agyagpadló egyre simábbá vált, mintha gyakrabban jártak volna rajta, vagy talán valami mesterséges beavatkozás formálta volna ilyenné. Borda hirtelen megállt. Fejét kissé oldalra billentette, hallgatózott. Mirella és Bandi is megfeszülten figyelt, de csak a saját szívük dobogását és a gyertya halk surrogását hallották. Aztán Borda fejével intett, jelezve, hogy minden rendben, és tovább indultak. Valószínűleg csak a föld alatti járatok furcsa akusztikája tréfálta meg őket, vagy egy távoli víz csobogása.
Némi további gyaloglás után a folyosó egy szélesebb, de még mindig alacsony terembe torkollott. A gyertya fénye nem érte el a mennyezetét, így az valószínűtlenül magasnak tűnt a sötétségben. A terem közepén egy régi, megviselt kőasztal állt, rajta rozsdás szerszámok hevertek. Mintha valaki sietősen hagyta volna el a helyet, de nem rég, hanem évtizedekkel, talán évszázadokkal ezelőtt. A menedék ígérete itt még inkább valósnak tűnt, de a múlt súlya is érezhető volt a levegőben. Borda óvatosan lerakta a gyertyát az asztalra, és a pislákoló fény bevilágította az elfeledett sarok minden zugát.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- mirella
Helyszín
- erdofolt
- fo-helyszin
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.