A föld alatti ösvény

Borda egy pillanatra még körülnézett a fagyos éjszakában, biztosítva, hogy senki sem figyeli őket, majd óvatosan, előre-hátra kémlelve beosont a sötét nyílásba. A szűk bejárat alig engedte át széles vállait, de a rutinos mozdulatokkal végül bepréselte magát, eltűnve a föld gyomrában. Mirella szívében a remény most már melegséggel keveredett, ahogy ő is felkészült a behatolásra.
A földszagú, hideg levegő ellenére Bandi arcán is megjelent egy halvány mosoly, miközben Mirella után lépett. A nyílás szűk volt, de szerencsére nem kellett sokáig görnyedniük. Pár lépés után a folyosó kissé kiszélesedett, de továbbra is sötét maradt. Borda zsebéből előkerült egy apró gyertyacsonk és egy tűzkő, melyekkel hamar fényt varázsolt a komor járatba. A pislákoló láng táncot járt a nedves falakon, furcsa árnyakat vetve köréjük.
Ahogy haladtak mélyebbre, a külvilág zajai, a távoli kutyaugatás és a szél süvítése elhaltak. Csak saját, óvatos lépteik nesze és a gyertya pattogása hallatszott a föld alatti csendben. A levegő egyre hűvösebb lett, de a kezdeti remény nem hagyta el őket. Sőt, ahogy elhagyták a nyirkos bejáratot, egyfajta megkönnyebbülés érzése fogta el Mirellát és Bandot is. A rejtekhely ígérete ott lebegett előttük, mintha a gyertya fénye nemcsak utat mutatna, hanem a biztonság felé is vezetné őket.
A nedves agyagpadlón óvatosan lépkedtek. Borda elöl, a gyertyát tartva, mint egy modern kori fáklyavivő, mögötte Mirella, majd Bandi. Minden lépés egyre távolabb vitte őket a várfal veszélyes árnyaitól. A remény, hogy végre biztonságra lelnek, egyre égetőbbé vált bennük, és elűzte a fagyos éjszaka minden emlékét. A föld alatti folyosó, bár rideg és ismeretlen volt, most menedéknek tűnt számukra.