Az aranyfényű útjelző

A lebegő fényfolyosók és csillogó pontok finom hálózatot alkottak a levegőben. Mirella közelebb lépett a réz pult felé, s óvatosan kinyújtotta a kezét, nehogy megzavarja a lebegő sugarakat. A fényből szőtt térkép finoman megrezrent a mozdulatra, majd egy aranyszínű vonal különösen fényesen kezdett derengeni, amely az emelvény mögötti sötétebb csarnokrész felé mutatott.
– Úgy tűnik, a gép nem fukarkodik a jótanácsokkal – jegyezte meg Mirella halk nevetéssel, miközben a halványan derengő ösvényt tanulmányozta. – Ez a jelzés egyenesen a lenti folyosórendszer védett járatához vezet bennünket, ahonnan nincs messze a szabadba nyíló kapu.
Bandi lelkesen bólintott, s a kezelőpult szélén álló borostyán tárcsa felé mutatott.
– Ha azt az aranyszínű sugarat követjük, elkerülhetjük a mélyebben húzódó, ismeretlen járatokat – mondta a fiú, miközben tekintetével a lebegő csillagpontok útját követte. – Nézzétek, a térkép még a lépcsők helyét is pontosan kirajzolja!
Az idős asszony meleg kendőjébe burkolózva lépett közelebb. Szemében csendes megkönnyebbülés bujkált, ahogy a lebegő vonalak szelíd fényét figyelte. Borda eközben az emelvény tövében állva pásztázta a körcsarnok zugait, ám feszültségének most nyoma sem volt: éber pillantással követte Mirella minden mozdulatát, s halkan felmordult a gép pattogós dallamára.
– Nincs vesztegetni való időnk – fordult társaihoz Mirella, s elindult lefelé a lépcsőn, a fénylő ösvény által kijelölt irányba. – A szerkezet megmutatta a kijáratot, nekünk már csak követnünk kell az útmutatást.