A biztonságos átjáró

A lépcsőfokok halkan kongtak Mirella csizmája alatt, ahogy a társaság fegyelmezetten követte az aranyló fénysávot lefelé az emelvényről. A magasban lebegő térkép lassanként halványulni kezdett mögöttük, ám a kövezetre vetülő sárgás sugár szilárdan, megbízhatóan mutatta az irányt a csarnok sötétebb, alsó szeglete felé.
Bandi alig győzte kapkodni a fejét a csodálkozástól. A lábuk előtt kirajzolódó fénysáv finoman ritmusra pulzált, s mintha csak gondoskodó szándékkal tervezték volna, kikerülte a padlóból kiálló, sziszegő rézszelepeket.
– Nézzétek, ez a szerkezet még arra is ügyel, nehogy megégessük a bokánkat! – kuncogott halk megkönnyebbüléssel a fiú, miközben gondosan átlépett egy sárgaréz szellőzőrács fölött.
Az idős asszony szorosabbra vonta vállán a meleg kendőt, s mélyet lélegzett. A csarnok hűvös huzata után a lenti járat felől langyos, gőzös levegő áramlott feléjük, ami gyorsan átmelengette didergő tagjait. Borda csendes árnyékként, szilárd tartással zárta a sort, vigyázó tekintetét egy pillanatra sem véve le a falak mentén halkan durcoló, óriási fogaskerekekről.
Az arany fénycsík végül egy kékesen derengő folyosó torkolatánál állapodott meg, ahol a falak csiszolt kövébe finom rézhuzalok hálózatát süllyesztették. A járat mélyén, a szálló pára mögött egy masszív, vasalt tölgyfa ajtó körvonalai bukkantak elő. Mirella elégedetten mosolyodott el: a gép pultja igazat mondott, s a biztonságos kivezető út kapuja már ott magasodott előttük.