Átkelés a füzesben

A patkónyomok látványa azonnal megtörte a kijutás feletti pillanatnyi megkönnyebbülést. Borda megtorpant, és egyetlen határozott mozdulattal visszahúzta Mirellát a fűzfák sűrű homályába. A part menti sásban a víz halkan csobogott, s a távolból egy közeledő lovas csapat tompa patadobogása csapódott a nedves levegőbe.
– A vámszedők portyája – morogta Borda fojtott hangon, miközben tekintetével a gázló túlsó oldalát kémlelte. – Ha itt érnek minket, a megtömött erszényed sem ment meg.
– Nyugodalom, Borda, a hajdúk lassan gondolkodnak, a lovaik meg még lassabbak – súgta Mirella, miközben felhajtotta szoknyája szélét, nehogy a sűrű sár teljesen elnyelje a drága kelmét. Nem pazarolták az időt; a nyílt gázló helyett a gallyakkal eltorlaszolt, sekélyebb szakasz felé vették az irányt, ahol a víz alig érte el a boka magasságot.
A hűvös habok átáztatták a csizmájukat, de a túlsó part sűrű galagonyása végre védelmet nyújtott a szemek elől. Mirella egy pillanatra visszanézett a városfal sötétbe vesző sziluettjére, s meglapogatta a derekára erősített erszényt. A kapzsi fűszerkereskedő ezüstjei csiklandozóan nehezek voltak, s a füzes hűvöse már a szabadság ízét hozta a párás alkonyatban.