Árnyak a meredek fal alatt

A kerekek halkan loccsantak, amint a szekér végül kikapaszkodott a túlparti, iszapos rézsűre. Borda nem vesztegette az időt; egyetlen halk csettintéssel ösztökélte a párától csapzott lovat, hogy húzódjon beljebb, a füzek sűrű árnyékába. Bár a folyó jótékonyan elmosta a nyomaikat, a feszültség még ott vibrált a levegőben. Borda sűrűn hátrapillantott a túlpart felé, ujjai görcsösen simultak a gyeplőre, mintha még mindig a tiszttartó fegyvereseinek nehézkes lépteit hallaná a sötétedő lombok között.
Mirella egy könnyed mozdulattal meglazította a vállára boruló kendőt, és megveregette a fáradt jószág nyakát. A veszély izgalma még ott lüktetett a vérében, de a szája sarkában bujkáló csintalan mosoly elárulta, hogy jobban élvezi a tiszttartó túljárását az eszén, mint amennyire a lebukástól tartott. Mégis tudta, nem tétlenkedhetnek a nyílt parton. Gyors fejbóvítással mutatott Borda felé a sziklák tövében kanyargó, alig látható csapásra, amely a meredek falak oltalma alatt vezetett a tölgyes felé.
A szekér zökkenve indult meg a göröngyös kerülőúton. A sziklák hűvös, nyirkos árnyéka azonnal rászakadt a kocsira, elnyelve a kerekek halk nyikorgását. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak a köves ösvényen, a fák ágai sűrű boltozatot vontak a fejük fölé, suttogó leveleikkel végleg elrejtve a vakmerő párost a kutató szemek elől.