Árnyak a fészer mögött

A szekér kerekei halkan csikorogtak a nedves utcaköveken, ahogy befordultak a sarki fészer hűvös árnyékába. Mirella gyors, feszült pillantást vetett a ködös sikátorra. Nem volt vesztegetni való idejük; a tiszttartó kopói nem maradnak örökké a fagyos hegygerincen.
– Siessünk! Hamar rájönnek a cselre – suttogta Mirella, miközben félrehúzta a szekér ponyváját, s leugrott a bakról.
Borda azonnal mellette termett. Halkan, figyelmeztetően felmordult, s hátracsapott füllel hallgatózott a völgy felől érkező fojtott neszekre. A veszély még a levegőben lógott, a kutya minden izma megfeszült.
A csempészett gabonászsákok és a becses orvosságos ládák biztonságba helyezése nem várhatott a bíró megérkezéséig. Mirella kitárta a fészer mögötti rejtett zug száraz faajtaját. A vak sötétség készen állt a rakomány elnyelésére.
– Te figyelj! Én pakolok – utasította halkan a kutyát.
Borda a kerítésréshez óvakodott, vigyázva a kapura. Mirella gyors, gyakorlott mozdulatokkal ragadta meg az első nehéz zsákot. A gázló felől szivárgó hajnali pára még óvta őket, de a falu szélén már ébredeztek az első árnyak. A szállítmány biztonságba kerül, mielőtt a rászedett tiszttartó ráébredne a vereségére.