Árnyak a fal tövében

Borda vicsorgása megadta a kellő pillanatot. Mirella egyetlen halk jellel rántotta vissza a hűséges ebet, és mielőtt a megzavarodott porkolábok feleszméltek volna, belevetették magukat a sikátor sötétjébe. A dühösen lobogó fáklyafények már csak a nyirkos falakat érték el, a menekülők neszét gyorsan elnyelte a jótékony sötétség.
Nem volt idő a tétovázásra, a nehéz csizmák kopogása még mindig vészjóslóan visszhangzott a távolban. Mirella biztos kézzel navigált a bűzös, szűk sikátorok hálójában, ahol minden zugot ismert. Borda szorosan mellette loholt, fojtott morgással jelezve, hogy a porkolábok nehézkesen bár, de még próbálkoznak a nyomkövetéssel.
Pár éles kanyar után végre elcsendesült a mögöttük lévő ricsaj. A sikátorok mélyén, egy korhadt ládák mögötti kiszögellésben két feszült alak várakozott. Bandi dühösen rágta a szája szélét, míg az idős asszony az árnyékba húzódva szorította magához üres kosarát, készen a legrosszabbra.
– Elvesztettétek őket? – sziszegte Bandi élesen, amint megpillantotta a közeledő párost. Haragja szinte tapintható volt a feszült csendben. Az idős asszony dühös pillantással kísérte a kérdést, de megkönnyebbülten fújtatott, látva, hogy mindannyian épségben vészelték át a rajtaütést.