Alkudozás a ponyvák alatt

A tarka ponyvák árnyékában sürgölődő kofák közt Mirella ügyesen kanyargott a szekérrel, míg meg nem állt egy roggyant fapadnál, ahol egy meggörnyedt öregasszony próbált túladni néhány fonnyadt gyökeren. Mirella dühös pillantást vetett a hátuk mögötti utca irányába – a méreg még mindig forrt benne a pimasz kalmár miatt –, ám amint az elesett nénére nézett, szemeiben azonnal felengedett a keménység. A ponyva rejtekéből gyors mozdulattal előszedett egy darab füstölt húst meg egy csupor sűrű zsírt, és észrevétlenül az asszony kosarába csúsztatta.
– Ne féljen tőlem, néném. A kapzsi gőgösök ezüstje amúgy is jobb helyre kerül így – sziszegte halkan, de éles, pattogós hangsúllyal.
Borda a szekér mellett lépdelt, feszült izmokkal és halk, vészjósló morgással kísérve a vásári forgatag zsongását. A kutya háti szőre felborzolódott, tekintete élesen pásztázta a tömeget. Bárki, aki csak egy lépéssel is közelebb merészelt furakodni a baktól, azonnal szembetalálta magát a fekete csatlós villogó fogaival.
– Húzódj beljebb, Borda! – vágott közbe Mirella éles hangon, miközben a gyeplőt szorította. – Nincs időnk bámészkodni.
Egy kövér mészáros próbált feléjük tolakodni, gyanakvóan méregetve a letakart ládákat, de Mirella egyetlen csípős, gúnyos megjegyzéssel azonnal visszakézből lehűtötte a kedvét. A férfi megszeppenve hátrált vissza a tőkék közé, ők pedig tovább gurultak a szélső sorok felé, mielőtt a pórul járt kalmár hajdúi rájönnének a cselre.