Ajándékok a főtéren

A dűlőút lassan beletorkollott a völgybeli falu tágas főterébe, ahol a délutáni vásár zsivaja már messziről köszöntötte az érkezőket. Poros csizmájú kalmárok kikiáltó szavai vegyültek a kút körül összegyűlt jobbágyok morajával. Mirella elégedett mosollyal igazította meg a hajában a piros szalagot; a hajdúk porfelhőjének már nyoma sem volt errefelé, s a levegő friss, sütőházillatú békét árasztott.
Borda a kordé mellé érve lelassított, majd óvatosan leengedte a szekér rúdját a főtér szélén álló vén fűzfa hűvös árnyékában. Mielőtt még a helyi adószedő szeme megakadhatott volna rajtuk, Mirella gátlástalan ruganyossággal pattan fel a szekérre, és felhajtotta a vászonponyva hátsó sarkát. Egy nehéz, szalmával bélelt kosarat húzott elő, amely tele volt Aszalt szilvával, puha cipókkal meg a zsellértelepről származó, gondosan átválogatott kendőkkel.
– Na, gyertek csak közelebb, aprónép! – intett vidám nevetéssel a kút káváján didergő suhancok felé. – A jó szerencse nem válogat, de ma pont a ti utcátokba tévedt!
A gyerekek először gyanakodva méregették a szikár, szótlan Bordát, ám amikor a férfi szája szegletében meleg mosoly jelent meg, a pulyák bátrabban közeledtek. Mirella osztani kezdte az apróságokat, s míg a maszatos kezekbe illatos falatok kerültek, az összegyűlt szegények hálás kuncogással hallgatták a lány csípős tréfáit a kapzsi tiszttartó orrának felkoppanásáról.