A zúgó mélység

Borda széles háta elnyelte a gyertya sápadt fényét, ahogy belépett, és egy pillanatra csak egy fekete sziluett volt a mélységbe vezető nyílásban. A következő pillanatban azonban léptei tompa koppanással visszhangoztak a falakról, mintha valami tágasabb, mégis üres térbe érkezett volna. Mirella és Bandi szorosan követték, a gyertya imbolygó fénye most már nem csak a falban táguló repedést, hanem a belső folyosó kezdetét is megvilágította. A kövezeten futó szabályos minták valójában régi, megkopott rúnák vagy valamilyen furcsa szimbólumok voltak, amik mintha a porréteg alól akartak volna előbújni a sárgás pislákolásban.
„Mi... mi ez?” – suttogta Bandi, a hangja alig hallhatóbb, mint a gyertya sercegése. Tekintete vadul cikázott a most már látható falak és a padló között. Félelme átragadni látszott a levegőre, és Mirella maga is érezte, ahogy a szíve újult erővel ver a bordái alatt, ahogy belépett az ismeretlenbe.
Borda nem válaszolt azonnal. Egy pillanatra megállt, szemeit összeszűkítve kémlelte a sötétbe vesző folyosót. Aztán hirtelen felemelte a kezét, intve nekik, hogy maradjanak csendben. „Halljátok?” – kérdezte rekedtesen, a szava mintha elnyelődött volna a vastag, kőfalak között.
Ekkor hallották meg ők is. Először csak halk, távoli, szinte a hallhatóság határán lévő rezonancia volt, mintha a föld mélye lélegezne egy álomban. Aztán egyre erősödött, egy mély, zúgó hang, ami nem volt sem dörömbölés, sem kiáltás, de még csak nem is morajlás. Inkább egyfajta mély, torokhangú énekre, vagy egy óriási, föld alatti lény lassú, ritmikus szívverésére emlékeztetett, ami valahonnan a folyosó mélyéből, a sötétség legmélyebb zugából tört fel. A hang a csontjaikban rezonált, hideg borzongást küldve a gerincük mentén. Bandi eleresztette Mirella karját, és a kezében tartott gyertya veszélyesen megbillent. Mirella szeme sarkából látta, ahogy Bandi ajkai remegni kezdenek. A lány maga is megdermedt, a tekercs szorosan a zsebében lapult, de most úgy érezte, semmilyen ősi tudás nem tudja felkészíteni őket erre a különös, vészjósló dallamra, ami a küszöbön túlról fogadta őket.