A zöldellő lüktetés

A selymes, illatos köd lágyan kavargott a lábuk alatt, miközben a csapat tagjai megigézve bámulják a barlang új, tágasabb szakaszát. Bandi mélyet szippantott a fűszeres levegőből, s bár a helyzet különös volt, arcán feszültség helyett gyermeki kíváncsiság derengett. Borda, hűséges kísérőként, azonnal Mirella elé lépett volna, ám a lány egy lágy, magabiztos kézmozdulattal megállította. Nem volt itt szükség fegyverre; a helyből áradó ősi nyugalom mindannyiuk szívét átjárta.
A ködfátyol mögül hirtelen egy különös, lüktető fényforrás bontakozott ki. Egy hatalmas, nyers smaragdtömb magasodott a terem közepén, amely mintha ritmikus, zöldellő szívveréssel árasztotta volna el a teret. Ez volt a Smaragd Szív. Az Idős Asszony halkan felsóhajtott a látványtól, összekulcsolt kézzel suttogva valamilyen régi, félig elfeledett áldást, miközben tekintetében a tiszta remény fénylett.
Mirella nem habozott. Könnyed léptekkel odasétált a pulzáló kőhöz, s ujjait finoman a hűvös, mégis vibráló felszínre helyezte. A Smaragd Szív azonnal válaszolt az érintésre: a zöld ragyogás vakító hullámban csapott végig a falakon, a halk morajlás pedig dallamos búgássá szelídült.
A terem túlsó falán, a fény játéka nyomán, halk reccsenéssel egy rejtett repedés nyílt meg. A szétváló sziklák mögül kirajzolódott a Kőbe Vésett Titok, egy ősi írás, melynek rúnái aranyló fénnyel kezdtek pislákolni a smaragd homályban. Bandi ámultan mutatott a rés felé, érezve, hogy az ösvény próbája végre feltárja előttük a legmélyebb titkait.