A zöld függöny mögött

A poros gerendák alatt fojtogató volt a levegő, de a kinti kopók csaholása s a fegyverek csörgése a falakon át már sokkal távolibbnak hatott. Mirella lassan a sötétséghez szoktatta a szemét, s óvatosan felmérte a romos helyiséget. Egy korhadt asztal, felborult szék és a sarokban álló, málladozó kályha őrizte a régmúlt idő emlékeit. Borda feszült morgással lapult a lábához, majd fülét hirtelen a faház hátsó fala felé billentette.
A szoba mélyén, a repedezett deszkák mögül hűvös huzat csapott meg őket. Mirella nesztelenül odalépett, és a szétnyíló falra kúszó, sűrű szeder- és vadszőlőindák között megpillantott egy rejtett nyílást. A növényzet nemcsak kívülről borította a faházat, de benőtte a korhadt szerkezetet is, teljesen elfedve egy hátulsó vészkijáratot.
– Csak csendben, Borda – suttogta a lány, s tőre hegyével ügyesen félretolta a tüskés ágakat.
Az indák zöld függönye mögött egy keskeny, száraz sziklahasadék rejtezett, amely elvezette őket a szurdok mélyebb, be nem látható zugába. Borda óvatosan átpréselte magát a szűk résen, majd halkan felhorkantva jelezte, hogy szabad az út. Mirella visszahúzta maga mögött a sűrű indákat, teljesen elrejtve a nyomot a nyomukban járó porkolábok elől, és követte a kutyát a védelmet nyújtó homályba.