A vásártér kapujában

A gyümölcsösök védő árnyékából kiérve a szekér végre megérkezett a vásártér szélére, ahol már kora reggel nyüzsgött az élet. Sátrak ponyvái csapkodtak a szélben, fűszer- és friss kenyérillat keveredett a szénaszaggal, a kofák kikiáltásai pedig elnyomták a kerekek döcögését.
Mirella óvatosan körbenézett. Habár arcára azonnal kiült a szokásos huncut mosoly, szeme sarkából árgus szemmel figyelte a forgatagot. Borda feszülten megrántotta a gyeplőt, s a lovak lassabb lépésre váltottak.
– Ott, a két nagy szénásszekér közt jó helyünk lesz – suttogta Borda kurtán, s bal kezével önkéntelenül is a bak mellé rejtett fokos nyeléhez nyúlt. – Kevesebb a kíváncsi tekintet.
– Helyes – bólintott Mirella pattanásig feszült idegekkel, miközben a piactér szélén álló vámszedő bódé felé pillantott. – Intézd a szekeret! Én körülnézek, kik nyüzsögnek ma itt.
Amint leugrott a bakról, szoknyáját egyetlen magabiztos mozdulattal simította el, s félelmét mélyen a begyakorolt bája mögé temette. Borda gyorsan leparkolt a kiszemelt résen, és szigorú pillantással mérte végig a szomszédos bérkocsisokat. A vásári forgatag elnyelte őket, felkészülve az újabb megpróbáltatásokra.