A törött tengely

Mirella egyetlen intésére Borda nesztelenül megindult a mohás kő által jelzett csapáson. A porkolábok távoli kiabálása lassan elhalványult a fák sűrűjében, amint a két menekülő egy mélyebb, borostyánnal benőtt árok alján haladt előre.
A bozótos hirtelen kitágult, és a tisztás szélén ismerős, dühös morgás fogadta őket. Az idős asszony kis kézikocsija félig elmerült a sárban, az egyik kerék pedig erőtlenül dőlt oldalra: a faszeg eltörött, a tengely megrekedt egy vaskos gyökérben. Az öregasszony éppen haragosan szidta az égieket, de amint megpillantotta a párost, haragja rögtön feléjük fordult.
– Hát ti meg mit kerestek itt megint?! Nem megmondtam, hogy takarodjatok? – sziszegte vörösödő arccal, miközben gyanakvóan szorította magához a kendőjét.
– Inkább örülne, hogy nem a porkolábok találták meg – vetette oda Mirella csípősen, de a lába máris a kocsi mellé lendült. Nem volt idő hiábavaló szópárbajra. Gyorsan felmérte a sérülést: a tengely maga nem tört el teljesen, csak a faék csúszott ki, és a tengelyvég szorult be a gyökér alá.
Mirella habozás nélkül előhúzott az erszényéből egy keményfa éket és a kis kalapácsát. Borda feszülten figyelte az erdei ösvényt, készen arra, hogy figyelmeztesse őket a fegyveresekre, amíg Mirella egy határozott mozdulattal kiemelte a kerékküllőt a sárból, és helyére ütötte az új éket.