A tölgyfa ék

Mirella nem hagyta annyiban a dolgot: guggolva maradt, s gyakorlott szemmel végigmérte a sáros tengelyvéget. A szeg, ami a kereket a helyén tartotta, a nagy rándulástól elnyíródott, a fa burkolata pedig fenyegetően megrepedt.
— Szerencséje van, bátyám, hogy nem a meredek lejtőn fordult ki a kerék — jegyezte meg Mirella halkan, s az övére erősített szüszből már húzta is elő a kis éles kését. Egy kidőlt bükkfa kemény ágából pillanatok alatt faragott egy vaskos, szoros éket.
Borda közben feszülten figyelte a fák közötti homályt. Mivel a veszély nem múlt el, s a ködös erdőben bármikor felbukkanhatott egy kóborló hajdújárőr, a férfi rezzenéstelenül állt a szekér mellett, fülét hegyezve. Mirella a helyére illesztette a friss fadarabot, s egy lapos kővel határozottan beütötte a furatba.
— No, ez már kibírja a gázlóig meg még azon túl is! — veregette meg a sáros kerékküllőt a nő, majd meleg tekintettel nézett a megilletődött fuvarosra. Az öreg remegő kézzel egy apró szárítottgombás-zacskót próbált feléjük nyújtani, de Mirella gyengéden visszatolta a kezét. — Tartsa csak meg a szegénytelep pulyáinak, bátyám. Nekünk a jókívánsága is bőven elég.
Borda intésére az öreg hálásan biccentett, a gyeplőt megragadva a lovak közé csapott, s az ekhós szekér megindulhatott a sűrűsödő ködben. Mirella megvárta, míg a kerékvágás sárga nyomai elenyésznek a fák közt, majd elégedett mosollyal lépett Borda mellé, hogy folytassák saját útjukat.