A tengelytörött szekér

Az erdei ösvény hamarosan szélesebb dűlőúttá szelídült, ahol a szekerek mély keréknyomaiban még ott sárgállott a megrekedt esővíz. Mirella meg sem állt, csizmája magabiztosan szelte a sarat, miközben Borda az orrát a nyirkos földhöz szorítva szaglászott a sűrűsödő homályban. A bükkösből kanyarodva halk, ideges motyogás ütötte meg a lány fülét – egy ismeretlen, panaszos hang törte meg az éjszaka csendjét.
Nem kapzsi hajdúk vagy erdei zsiványok lapultak a bokrok tövében, hanem egy mogyorócserjék közé csúszott, hevenyészve összetákolt szekér mellett szerencsétlenkedő suhanc. A fiatal fiú remegő kézzel próbált egy leszakadt fémkeretet a tengelyre feszegetni, miközben fojtott hangon szidta a helyi vámintézőket, akik elől a saras dűlőútra kényszerült.
– No, ha a káromkodás emelné fel azt a tölgyfagerendát, már régen a vásártér közepén csikorgatnád a fogad, öcsém! – lépett elő a sötétből Mirella maróan konnyed mosollyal, mire a fiú akkorát ugrott ijedtében, hogy majdnem a tengely alá borult.
Borda egyetlen halk, mély horkantással jelezte, hogy eszük ágában sincs bántani a megriadt fuvarost. Mirella ruganyos léptekkel a szekér mellé lépett, s míg az ezüstjeivel teli erszényt átrendezte az övén, megszemlélte a kitört küllőket. Ahol egy rászoruló kisember akadt a bajban, ott a lány számára mindig nyílt egy újabb kapu is arra, hogy a gőgös urak orra alá törjön egy kis borsot.