A Tengely Megállítása

Mirella nem az a fajta menyecske volt, aki megretten egy kis csikorgástól. Mielőtt a felpörgő fogaskerekek bekapták volna a ruhája szélét, felkapott egy vastag fadarabot a sarokban heverő korhadt lécek közül, és habozás nélkül beékelte a legközelebbi fogak közé. A gépezet fülsiketítő nyikordulással megtorpant, s a láncon fityegő rézkulcs hirtelen lengeni kezdett.
– Ügyes húzás, de ez nem tartja vissza sokáig a nagyságos urak szerkezetét! – kiáltott fel az idős asszony, s száraz tenyerét a megállított tengelyre szorította, mintha saját dühével akarná maradásra bírni a gépet.
Bandi összekoccintotta a fogait, de nem hátrált tovább. Mirella egyetlen intésére közelebb lépett, és míg Borda feszült figyelemmel őrizte a sötét járat felőli bejáratot, a fiú elkapta a kilendülő kulcsot. A nehéz fém alig fért el a markában, de mihelyt kiakasztotta a láncból, a kékes fényszemcsék lassulni kezdtek a homokórákban.
– Gyorsan, mielőtt a szerkezet rájön, hogy rászedtem! – nevetett fel halkan Mirella, megigazítva a kendőjét. A kulcs szárán apró vésetek csillogtak, amik pontosan egyeztek a szomszédos kőfalon látható mélyedéssel.
Nem teketóriáztak tovább: Mirella határozott mozdulattal a kőbe illesztette a rézkulcsot, és elfordította. A kattogás végleg elhalt, a falban pedig feltárult a következő átjáró.