A templomfal árnyékában

A szekér zökkenőmentesen gördült be a mezőváros főutcájára, ahol a kora délelőtti zsibvásár már teljes fordulatszámon pörgött. A friss kenyér, a füstölt kolbász és a fűszeres pörkölt maláta illata szinte gőzölgő takaróként borult a térre. Borda magabiztosan, mégis éberen irányította a gyeplőt, miközben komor tekintetével folyamatosan pásztázta a forgatagot, készen állva arra, hogy bármelyik pillanatban Mirella védelmére keljen.
Mirella elégedetten fészkelődött meg a bakon, s hátrapillantott a nehéz ponyva alá. A kapzsi gabonakereskedőtől megszerzett portékák biztonságban pihentek a rejtett rekeszekben. A lány szeme pajkosan csillogott: a vámőrt könnyűszerrel lekenyerezte, de az igazi feladat csak most kezdődött. A téren didergő, foltozott ruhájú koldusok és dologtalan napszámosok gyülekeztek a gazdag kofák bódéi körül, vágyakozó pillantásokat vetve a portékákra.
– Vidd a szekeret a keleti szegletbe, a templomfal árnyékába – suttogta Mirella Borda felé, kacsintva egyet. – Ott nem látszanak a kíváncsi tiszttartói szemek, s a szegényebbek is könnyebben megtalálnak minket.
Borda szó nélkül bólintott, s egy határozott mozdulattal a mellékutca felé terelte a lovakat. A kerekek megcsikordultak a macskakövön, s ahogy elérték a védett sarkot, Mirella máris igazgatni kezdte a vászonlepleket.