Csendes osztozkodás a kőfalnál

A gótikus támpillérek hűvös sötétje tökéletes fedezéket nyújtott. Mirella nem teketóriázott: amint a szekér megállt a vastag kőfal tövében, kecses mozdulattal félrehúzta a durva vászonleplet, és felpattintotta a padlólemez alatti titkos zárat. A kapzsi gabonakereskedőtől „kölcsönvett” zsákok és kosarak elrejtett tartalma most végre napvilágra került.
A közelben somfordáló, átfázott pulyák és didergő asszonyok feszült kíváncsisággal figyelték a mozdulatait. Mirella arcán meleg, szelíd mosoly suhant át, miközben kiemelt egy jókora cipót és egy marék aszalt gyümölcsöt. Nem kérte a rézgarasokat; halkan, csendes intéssel hívta közelebb a leginkább rászorulókat.
– Gyertek csak, a jó szerencse ma mindannyiunk vendége – suttogta meleg hangon, miközben a friss ennivalót osztotta a kinyújtott, maszatos kezekbe.
Borda közben a szekér rúdjának támaszkodva állt, akár egy mozdulatlan kőszobor. Sötét tekintete a főutca felől érkező léptéket figyelte, s bár vállai feszültek maradtak, amikor egy rongyos kisfiú bátortalanul megsimogatta a ló sörényét, a férfi szigorú vonásai egy pillanatra megenyhültek. Nem szólt egy szót sem, csak hatalmas termetével takarta el a félreeső zugot a piacon járőröző hajdúk éber szeme elől.