A szűk sikátor oltalmában

Mirella egyetlen lendülettel a vállára vetette a nehéz, sötét posztót, a másikat pedig szorosan a szekér belső rekeszébe gyömöszölte a feltekert kenderkötéllel együtt. A szövetnek ugyan fanyar, dohos szaga volt, de a feladatát tökéletesen betöltötte: azonnal eltakarta a ruhájuk feltűnő színeit a kíváncsiskodó tekintetek elől.
– Gyere, Borda, erre tiszta a levegő! – suhogta oda a kutyának, miközben berántotta a kordét az omladozó kerítések közt kanyargó, keskeny sikátorba.
A szegénytelep felé vezető szűk ösvényen a sarat felváltotta a fagyos por, a zsúfolt piaci forgatag zajcsipkéje pedig hirtelen távolinak tűnt. Borda óvatosan, mégis magabiztosan ügetett a szekér kereke mellett, füleit hátracsapva figyelte a mögöttük hagyott ponyvasort. Amikor egy kövér, eltévedt mészároslegény bukkant fel a sarok mögül, a hatalmas fekete eb csak egyetlen, fojtott horkantással jelezte a jelenlétét. A legény szeme akkorára tágult, mint két ezüstgaras, s nyomban megfordult.
Mirella halkan felkuncogott. Az ijedtség már elpárolgott a szívéből, helyét a szokásos ruganyos jókedv vette át. A ponyva alatti gyorstüzelő alkudozás remekül sikerült: néhány garasért nemcsak köpenyt szereztek, de értékes perceket is nyertek a kalmár hajdúival szemben.
– Na látod, öregfiú, a gyorsaság meg a jókedv a legjobb álca – simította meg a kutya marját a lány. A sikátor végén már felsejlett a falu széle, ahol a csöndes gázlóhoz vezető ösvény indult a fűzfák rejtekében.