A sziszegő mélység

Bandi szeme villámgyorsan pásztázta a mélységet, ahonnan a cuppogás már olyan volt, mintha valami éhes száj nyalogatná a levegőt. A férfi nem tétovázott, egyetlen mérges pillantást vetett a fenyegető sötétség felé, majd lendületesen rálépett a gerendára. Mirella és Borda feszülten figyelték, ahogy Bandi is centiről centire halad, léptei sokkal határozottabbak voltak, mint ahogy azt egy korhadt fadarab engedné, mintha dacból taposná a halálba. A gerenda nyögött, recsegett, de kitartott. Bandi szinte átsuhant a szakadék felett, majd egy ugrással csatlakozott a többiekhez. Ekkor már mindannyian a túloldalon álltak, az Idős Asszony reszketve kapaszkodott Mirella ruhájába.
A megkönnyebbülés azonban csak egy pillanatig tartott. Mielőtt még fellélegezhettek volna, a gerenda alatti mélységből feltörő hangok hirtelen megváltoztak. A cuppogás és szuszogás felgyorsult, egyre hangosabbá vált, mintha valami hatalmas lény ébredt volna fel. Aztán egy fojtott, sziszegő morgás rázta meg a sziklahasadékot, majd a gerenda túlsó, most már üres oldaláról, ahol Bandi az imént még állt, egy rejtélyes, sötét árnyék suhant be a résbe. Nem volt semmi konkrét, csak egy mozgás a perifériás látás szélén, de a hatása azonnali volt.
Borda azonnal Mirella elé lépett, ösztönösen védelmező pozíciót vett fel. „Meg kell mozdulnunk” – sziszegte, hangjában a düh és a sürgősség éles keveréke. Az Idős Asszony felszisszent, és még jobban összecsuklott. Mirella is érezte a hideg borzongást a gerincén, ahogy a fenyegetés valami kézzelfoghatóbbá, élesebbé vált. A kaparászó neszek immár nem csupán alulról jöttek; a hasadék falai mintha maguk is mozogni kezdtek volna, visszhangozva a rejtélyes lény közeledését. A gerenda tánca véget ért, de a valódi menekülés csak most kezdődött, a sötét járat mélyén.