A Gerenda Tánca

Borda óvatosan, centiről centire haladt a korhadt gerendán. A fa minden mozdulatnál panaszosan nyikorgott, apró darabkák hullottak a sötét mélységbe. Mirella szíve kalapált, minden idegszálával Borda mozdulataira figyelt, ahogy rendületlenül haladt a szakadék fölött.
Az Idős Asszony hangosan zihált Bandi karjába kapaszkodva, szeme tágra nyílt a rémülettől. Bandi arca is feszült volt, a fülük mellett egyre közelebb suhanó, kaparászó hangok szinte élesen súrolták az idegeit. A cuppogás és szuszogás már éles, sziszegő hangokká alakult a gerenda alól.
Borda végül elérte a túlsó oldalt, könnyedén leugrott, és azonnal megfordult. „Gyorsan!” – intett, hangja alig hallatszott a mélységből feltörő neszek miatt. Tudta, az Idős Asszony egyedül nem fog tudni átkelni.
Mirella lépett előre. „Én megyek vele” – mondta Bandinak, majd az Idős Asszony felé fordult. „Fogja meg a kezem, és csak nézzen rám.” A gerenda ismerősen nyikorgott, ahogy Mirella rálépett, majd óvatosan maga elé húzta a reszkető nőt.
Lépésről lépésre haladtak, miközben a gerenda alatti sötétségből egyre erősödő cuppogás és szuszogás hallatszott. Mirella érezte, ahogy a hideg félelem szorítja a torkát. Végül megkönnyebbülten léptek a túlsó oldalra, ahol Borda már várta őket. Az Idős Asszony azonnal összerogyott, Mirella pedig Bandi felé nézett, aki most egyedül állt a túloldalon, a mélység neszei pedig egyre türelmetlenebbül zúdultak feléjük.