A szerkezet ritmusa

Bandi nem sokat habozott, közelebb lépett a forgó szörnyeteghez, miközben bal kezével a zsebében lapuló, fűszerillatú térképrészletet morzsolgatta. A fáklya sárgás fénye végigtáncolt a kőtömb felületén, és ahogy a vésett rovátkák egymást követték, Bandinak hirtelen felcsillant a szeme. A szimbólumok nem csupán díszítések voltak, hanem egy szabályos, ismétlődő mintát követtek.
– Nézzék csak! – mutatott a kő oldalára, ahogy a golyó egy döccenéssel fordult egyet. – A hengeres vájat a fal tövében nem éri el teljesen a kőgömb szélét, ott húzódik egy tenyérnyi szűk rés.
Az idős asszony óvatosan megérintette a párás falat, majd az övére erősített sárgaréz kulcsra pillantott. A kőgolyó peremén megjelenő egyik mélyedés hajszálpontosan olyan alakú volt, mint a fűszerkamrában talált kulcs tollazata. Borda sem tétlenkedett: halkan felmukkant, s orrával böködte a fali beugrót, jelezve, hogy a szerkezet minden harmadik fordulatra egy pillanatra megtorpan.
Bandi megvárta a következő kattanást. Amikor a nehéz kőóriás elérte a ritmus mélypontját, villámgyors mozdulattal a rovátkába illesztette a kulcsot. A mechanika fémes csikordulással válaszolt, s a folyamatos zúgás hirtelen halk kattogássá szelídült. A hatalmas kőgömb megtorpant, majd pár centivel visszagördült, szabaddá téve a mellette húzódó, rejtett folyosórészletet.
– Úgy látszik, a régi mesterek nemcsak védték a titkaikat, de a kíváncsiaknak is hagytak egy kis kiskaput – mosolygott az idős asszony, s bátran elindult a feltáruló új ösvényen.